Decemberi kultúrdömping Karcagon

2014. december 01. 14:13 - eM.Dé

Az adventi időszakra egész jó kis programokat sikerült összehozni Karcagon, főleg kultúrvonalon erős a felhozatal.

Három zenei programot ajánlunk most, ezek közül kettő komolyzene, egy meg afelé hajaz, illetve hogy nem is annyira hajaz, mert Vásáry André lesz a fellépő, de erről majd később. Kezdetnek egy hétköznapibb program, amely talán minden városban lesz, de a mi válogatásunkban most ez is helyet kapott.

December 7-én vasárnap 16:30 perces kezdettel a karcagi Városháza dísztermében a helyi művészeti iskola növendékei és tanárai adnak ünnepi hangversenyt.

December 14-én, szintén vasárnap 17:00-tól jön az adventi időszak legnagyobb neve, az imént már említett Vásáry André, aki a Református templom(ban?, -nál?) ad koncertet. A mostanában egyre több hajjal rendelkező és egyébként elképesztő hanggal bíró úriembertől egyébként sem állnak távol a karácsonyi dallamok, nézzétek például ezt: (a minőség sajnos nem a legjobb :( )

December 21-én, aranyvasárnap (najó ez csak a kapitalista elnevezés..), tehát advent negyedik vasárnapján, 16:30-tól pedig a Katolikus templom lesz az adventi hangverseny színhelye, ahol a karcagi vegyeskar és a szimfonikus zenekar ad közösen koncertet.

3 vasárnap 3 hangverseny, ez a karcagi advent mérlege. Bízunk benne, hogy aki ellátogat ezekre nem fog csalódni, és lelkileg feltöltődve készülhet az ünnepekre.

Szólj hozzá!
Címkék: Karcag

Itt a 2015-ös horgászrend

2014. november 24. 11:32 - eM.Dé

Elfogadták s publikálták a 2015-ös Tisza-tavi horgászrendet, amely túl sok változást ugyan nem tartalmaz az előző évhez képest, de a legfontosabbakat összefoglaltuk.

  • Változott az egyes horgászjegy-típusokhoz tartozó, darabszám-korlátozással védett halakból kifogható mennyiség, minden jegytípus esetén.
  • A süllő, csuka és a harcsa horgászata az engedélyezett mennyiség kifogása után is folytatható, azonban az ez után fogott példányokat kötelező visszaengedni.
  • Változott a süllő és a kősüllő legkisebb kifogható mérete: előbbi 40 cm, utóbbi 30 cm lett.
  • Január, február, március és december mellett jövőre már novemberben is tilos a harcsa fogása.
  • A következőt egészben közöljük, hogy az értelmezhetősége ne sérüljön:

13. A Kis-Tiszán az Eger-patak torkolatától a Laskó-patak torkolatáig, valamint a 33. számú főút hídja (Eger-patak hídja), az Eger-patak, a Kis-Tisza és a poroszlói gát határolta területen lévő munkagödrökön január 1. és február 28., valamint november 1. és december 31. között ragadozó halra horgászni csak természetes csalival engedélyezett, a pergetés tilos.

  • A Dühös-lapos területén január 1. - február 28. között, valamint november 1. - december 31. között tilos a horgászat.
  • Január, február és december hónapokban a horgászat mostantól nem időponthoz kötött, hanem a mindenkori napkeltétől napnyugtáig engedélyezett.
  • Fontos változás, hogy a felügyelet nélkül hagyott horgászeszközök tulajdonosától a területi horgászjegy azonnali hatállyal bevonásra kerül.

Jó hír viszont mindenki számára, hogy 2015-ben a horgászjegyek árai pontosan 0, azaz nulla forinttal emelkednek!

A teljes 2015-ös horgászrendet a Tisza-tavi Sporthorgász oldalán olvashatjátok.

Tisza_to_horgaszat_telen.jpg

Szólj hozzá!

AdvenTisza-tó

2014. november 18. 15:48 - eM.Dé

Luca-túra, hangverseny, forralt bor és gyertyagyújtás minden mennyiségben - ilyen lesz az advent a Tisza-tó környékén.

A címünk némileg sántít, ugyanis a Tisza-tavi advent nem kizárólag a tó környékét jelenti, hanem a régió távolabbi településeit is. Szóval ne zavarjon össze senkit, amikor a karcagi és tiszaújvárosi programokról lelkesen áradozunk, nem téptünk be munkaidőben, egyszerűen ilyen a régió szerkezete.

Ha pedig már Tiszaújváros, akkor a „Mikulástól Karácsonyig” című karácsonyi vásárt ajánljuk figyelmetekbe. November 30-án az első gyertya meggyújtásával kezdődik itt a forgatag, s december 21-én az utolsó gyertyával zárul. A négy hét alatt főként helyi amatőr művészeti csoportok fellépéseit tekinthetjük meg, de a város intézményei is készülnek egy-egy műsorszámmal. Mindez természetesen karácsonyi hangulattal megfűszerezve, mézeskalács és forralt bor illatával áthatva adja igazán.

karacsonyi_foto.jpg

Fotó: © CC-BY Joe Buckingham

Következő állomás Poroszló és a Tisza-tavi Ökocentrum, ahol minden hétvégén lesz valami. Első hétvégén élő betlehem és sült gesztenye, a másodikon közös karácsonyfadísz-gyártás lesz. A kettő között 6-án pedig egy nem hétköznapi Mikulás is ellátogat a gyerekekhez - ugyanis pónilovon fog közlekedni. Harmadik hétvégén kézműves programok, az utolsón pedig Falukarácsony lesz – karácsonyváró műsorral egyetemben.

A tó környékén maradva, a következő állomás Tiszafüred-Tiszaörvény, azon belül pedig a Szabics Kikötő és Szabadidőpart. Ők picit alternatívabban értelmezik az adventet, de ők is minden hétvégén készülnek valami tematikus programmal. Az első adventi hétvégén az „Első madáretető sétára" várják az érdeklődőket, ahol hasznos tanácsokat kaphatunk a madáretetés fontosságáról, egy bögre forralt bor társaságában. Mikuláskor természetesen Mikulás túra lesz, Luca napkor meg Luca túra. Az utolsó hétvégére pedig a „Tél köszöntő ökotúra és madárkarácsony” nevű túrát találták ki, ahol nem csak a résztvevőknek, de a madaraknak is kedveskednek karácsony alkalmából. Fontos: minden túrára előzetes bejelentkezés szükséges!

Végül eljutottunk az Alföldre, azon belül pedig Karcagra, ahol most kivételesen nem a birkagulyás lesz a főszerepben. Valószínűleg mindenki kitalálta, hogy a Városházánál minden adventi hétvégén milyen program lesz: igen, gyertyagyújtás. De még mielőtt azt hinnénk, hogy Karcag unalmas, akkor gyorsan megsúgjuk, hogy Mikuláskor Játszóház lesz a Sportcsarnokban, 10-11-én pedig Mesemondó verseny az Ifiházban. Két hangversenyről is kaptunk korábban tájékoztatást, azonban ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudta senki – pedig minket érdekelne.

Asszem ennyi.

Szólj hozzá!

Gyorshír: félmilliomodik látogató az Ökocentrumban

2014. november 13. 16:38 - eM.Dé

Ma lépte át a Tisza-tavi Ökocentrum kapuit az ötszázezredik látogató a 2012. április 27-i nyitás óta.

A létesítmény bő 2,5 éves üzemelése alatt meglehetősen szép szám ez, ami gyakorlatilag évi átlag 200.000 vendéget jelent. Nyilván ez nem olyan mint a jutúb videók megtekintése, vagy a google analytics amely egyedi látogatókat számol, tehát a visszatérő látogatók (akik nem kevesen vannak) többször is számítanak.

Az ötszázezredik látogató(k) egyébként egy vecsési házaspár volt, akik eme nemes alkalomból oklevelet és ajándékcsomagot is kaptak. Picit tovább magasztalva a félmilliós látogató-flow-t, azért ez a Tisza-tavi régió turizmusa szempontjából sem elhanyagolható eredmény, tekintve, hogy a régió szálláshelyein az elmúlt években 250.000 körüli vendégéjszaka (és 90.000 vendég) realizálódott évente.

A cél az lenne, hogy az Ökocentrum látogatóiból minél többet itt tartsunk 1-2 éjszakára, és megmutassuk neki a régió többi látványosságát is, amely kisebb turisztikai bummot generálna. Az utóbbi időszakban egyébként nem ez az egyetlen dicsőség amit az Ökocentrum magáénak tudhat: nemrég kapta meg az Év Ökoturisztikai Létesítménye díj harmadik helyezését.

Tisza-tavi Ökocentrum.jpg

De most már legalább megvan a következő 2,5 év küldetése: még 500.000 vendéget! Akinek pedig sikerül egymilliomodikként belépni, az garantáltan életreszóló élmény lesz.

Szólj hozzá!

Hiányzik egy ember(nyi) a Tisza-tóból!

2014. november 11. 14:51 - eM.Dé

Aki picit járatosabb a Tisza-tónál, az tudja, hogy ilyentájt zajlik a tó vizének leeresztése és az ún. téli vízszint beállítása. De mi is pontosan ez a téli vízszint és miért van rá szükség?

Egészen pontosan idén október 27-én kezdték el a Tisza-tó vízszintjének beállítását, és mostanra már majdnem elérték a célként kitűzött értéket. Tudni kell, hogy a "normál" avagy nyári vízszint a Kiskörei Vízerőműnél mért 725 ± 5 cm volt, innen indult a leeresztés. Miután kihúzták a dugót, 3 hét - azaz 21 nap - alatt érik el az 560 cm + 10 cm-es vízszintet, tehát összesen egy alacsonyabb embernyivel, 162 cm-rel csökken a vízszint. Mindez nem tart sokáig, pár nap után ismét elkezdik növelni a vízszintet, amely végül 620 cm -10 cm-en éri el a végleges téli értéket.

Képkivágás.pngValahogy így néz ki a vízszintcsökkentés - Kattints a nagyobb méretért!

Na de hogy közlekednek ilyenkor a vízi járművek a sekélyebb helyeken? Jól gondoltad, nagyon ügyes: sehogy! Illetve vannak még helyek ahol alkalmas a vízszint közlekedésre, de várhatóan a végleges vízszint mellett ez az arány tovább csökken. (Természetesen a kiskörei 620 cm-s víz továbbra is alkalmas, de a Poroszlói medencében, ahol helyenként csak 1-1,5 méteres víz van, ott már ideje eltenni télire a cuccot)

A halaknak jó lesz

De miért is jó ez nekünk? Azaz nekem személy szerint mindegy, de a hasznosítóknak már kevésbé. A kikötősök és a strandosok ilyenkor tudnak pl. olyan munkálatokat elvégezni, amelyeket nyári vízszint mellett nem tudnának. A téli vízszint legnagyobb nyertesei azonban mégis a halak. A következő történik ugyanis: a vízszintet először lecsökkentik 162 cm-rel. A halak ilyentájt vermelik el magukat télire, azaz keresnek egy biztonságos búvóhelyet ahol átvészelhetik a téli időjárást (igen, vannak olyan halak amelyek nem így tesznek). Mivel a vízszint lényegesen alacsonyabb, így a halak is sokkal mélyebben találnak maguknak helyet.

Namost ezután jön a csavar: a vízszintet ugyanis megint növelni kezdik. A haluci marad lent a helyén, de a fölötte lévő víztömeg egyre nagyobb. Így sokkal biztonságosabb helyen töltik a telet, hiszen a mélyebb részeken magasabb a vízhőmérséklet, még akkor is, ha a felszín fagyott. Valamint így az esetleges oxigénszint csökkenéssel szemben is nagyobb biztonságban vannak.

Így tudtad meg, hogy a téli vízszint a leghalbarátabb intézkedés amit csak tehetnek a Tisza-tónál.

Szólj hozzá!

#wellness @ Tisza-tó

2014. november 06. 15:57 - eM.Dé

Már amennyiben elfogadjuk a cikk idejére azt a definíciót, hogy a melegvízben pancsolás egyenlő a wellness-szel. Kerestünk néhány helyet ahol télen is mártózhatunk.

Tiszaújváros

Azt hitted, hogy a jó öreg, vegyiparáról ismert borsodi város nem a Tisza-tóhoz tartozik? Nem vagy egyedül, de jobb ha tudod: tévedsz. Ha meghallgattad a Belgától a Hello BAZ megye c. számot, akkor gyakorlatilag készen is állsz, hogy teljes mellbedobással belevesd magad a Tiszaúji' fürdőzésbe. 3 beltéri gyógyvizes medence (ha a honlap nem hazudik) vár, amely tényleg gyógy, tehát nem csak meleg de még használ is. A parkolás ingyenes, sőt ha szerencséd van akár még a Ki mit tube? nyertes Mr. Klausszal is összefuthatsz.

Tiszacsege

Ha kicsit lejjebb "hajózunk" képzeletben a Tiszán, a következő termálvizes helyünk Tiszacsege, ahol bár nem túl nagy területen, de fürdőzhetünk meleg vízben. Igaz, csak hétvégén tart nyitva, de ne legyünk telhetetlenek, hétköznap meg amúgy is dolgozni kell. Ja és ez is gyógyvíz, nem mellékesen - ha érdekel bővebben olvass utána.

Berekfürdő

Még mielőtt azok a vádak érnének, hogy tóparti településeket miért nem érintünk, azoknak üzenem, hogy "kapnak ők eleget szezonban", így off-szezonban inkább a távolabbi településekkel foglalkozunk. Ja, szóval Berekfürdőn is ugyanúgy fürödhetünk az itteni sárgás gyógyvízben, mint nyáron, csak némileg rövidebb nyitva tartási idő mellett. Továbbra is fenntartjuk a figyelmeztetést, hogy ne vegyé' fel fehér fürdőruhát, mert befogja a víz. Berekfürdőn amúgy van sok szálláshely is, érdemes nézelődni.

Karcag

Végül egy még az előzőnél is alföldibb település, ahol a birkagulyáson kívül fürdőt is találni. Az Akácliget névre hallgató gyógyvizes fürdőben így az őszi-téli szezonban főleg a szauna-szeánszok és az éjszakai fürdőzések idejét éljük, amely valljuk be nem is olyan rossz. Sőt, kifejezetten előnyös, ha munka után egy kis ellazulásra vágysz. A gyógyvíz remek, a nyitva tartás kedvező, a hely pedig igazán kulturált.

Karcag_Akacliget.jpg

Ilyen egy decemberi fürdőzés Karcagon - Fotó: ©Akácliget Facebook

Igen, tudjuk, hogy ez így látszólag kevés, és nem igazán fedi le a kuponosvellneszezők igényeit, de higgyétek el, egy-egy ilyen fürdőzés többet ér, mint "simavízben" jacuzzizni naphosszat.

Szólj hozzá!

TiszaZoom - Természetfotós konferencia

2014. november 03. 16:07 - eM.Dé

2014. november 14-16. között ismét a természetfotósoké a Tisza-tó - ezúttal már téli vízszint mellett gyűlnek össze a lelkes fotósok, hogy elméletben és gyakorlatban is prezentálják szakmai tudásukat.

A konferencia "előnapján", azaz 14-én pénteken két programra is benevezhetünk: az egyik egy "téli" csónaktúra, avagy a már csökkentett vízszint mellett mutatják meg nekünk azokat a helyeket, amelyek a legjobbak egy-egy fotó elkészítéséhez. A másik egy fotós borvacsora, amelynek a részletes programját most nem osztanánk meg, de itt elolvashatjátok.

tiszazooom

Hangulatfotó @ Tisza-tó - Fotó: ©TiszaZoom

Maga a konferencia, amely 15-én szombaton lesz, meglehetősen változatos programot kapott, a legtöbb prezentáció természetesen fotós témájú, de akad itt turisztikai és környezetvédelmi topic is. A helyszín a Balneum, a részletes programot itt találjátok, szerintünk mindenki találhat a kedvére valót. Végül a hétvége zárásaként hajnali libalesre nevezhetünk be - de tényleg hajnali lesz, úgy készüljetek. Aki kedvet kapott az regisztráljon, még van idő!

Szólj hozzá!

Átadták a hallépcsőt Kiskörénél

2014. október 28. 15:34 - eM.Dé

2014. október 28-án átadták az ország legnagyobb vízügyi létesítményének - a Kiskörei Vízerőműnek - ökológiai hallépcsőjét, amely ilyen formában Közép-Európában egyedinek számít.

De mi is az a hallépcső? Tudni kell, hogy Kiskörénél a duzzasztógát előtti (felvíz) és a gát utáni (alvíz) szakasz között akár 10 méter szintkülönbség is lehet, amelyet a halak fogalmazzunk úgy nehezen viselnek. Az ő életüket hivatott megkönnyíteni az 1200 méter hosszú csatorna, amely azért kapta a lépcső elnevezést, mert 37 lépcsőfokkal hidalja át a fent említett szintkülönbséget.

A 37 lépcsőfok egyben 37 darab "mini-vízesést" is jelent, amely - na ki találja ki? - turisztikailag sem utolsó látványosság lesz. Ezt sejtették a tervezők is, ezért már eleve úgy valósították meg a hallépcsőt, hogy a tavat körbekerékpározók számára pihenőpontként is funkcionáljon. Ehhez kerékpártárolóval, padokkal és információs táblákkal is hozzájárultak.

A sztori azonban itt még nem ért véget: a második ütemben vadvízi evezésre is alkalmas - sőt, akár nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas - pályát is kialakítanak, ami nem kis dolog lenne a tó életében. Ezeket a fejleményeket kíváncsian várjuk, addig pedig élvezzük a kerékpárosok számára kialakított pihenőparkot és a hallépcső látványát.

INFO: október 27-tel pedig megkezdődött a Tisza-tó vízszintjének ún. téli vízszintre történő apasztása - ezzel is a halaknak kedvezünk, hiszen így mélyebbre tudnak vermelni. Szóval senki ne mondja, hogy nem vagyunk halbarátok :)

kiskore_hallepcso_2.jpg

Egyelőre még kicsit saras a környéke, de jövőre király lesz

Szólj hozzá!
Címkék: Kisköre

Itt vannak a Természetfotós pályázat eredményei

2014. október 28. 10:23 - eM.Dé

2014. október 11-18. között számos fotós kereste fel a Tisza-tavat a Természetfotós hét és pályázat alkalmából. Lássuk kik lettek a legjobbak.

Ebben az évben is nagyszerű alkotásokat "hozott" a Tisza-tavi Természetfotós pályázat, melyre a  versenyzők összesen 80 fotót neveztek be. A zsűri - Heltai Csaba, a National Geographic művészeti vezetője és Jakab Tibor, természetfotós - október 18-án a Tisza-tavi Ökocentrumban értékelte az alkotásokat.

Amatőr kategória eredményei:

  • 1. helyezett: Karas József (Szarvas),
  • 2. helyezett: Soós Gergő (Poroszló),
  • 3. helyezett: Kovács Péter (Göd)

Profi kategória eredményei:

  • 1. helyezett: Szerencsi Gábor (Eger),
  • 2. helyezett: Hulényi Gábor (Budapest),
  • 3. helyezett: Prokop László (Boconád)

A díjnyertes alkotások itt nézhetők meg.

A legszebb fotókból egyébként kiállítás is nyílik a Tisza-tavi Ökocentrumban, amelyet november 9-től tekinthetnek meg az érdeklődők.

image_5.jpg

Igaz ez nem díjnyertes, de tetszik

Szólj hozzá!

Kemencés cuccok Poroszlón

2014. október 17. 09:57 - eM.Dé

Október 25-én első alkalommal lesz Kemencés Szombat Poroszlón, azaz kemencében sült ételek kóstolója a falu vendéglátóinál. Diétázóknak nem ajánlott.

Csülkös pacal, toroskáposzta,meg mindenféle káposztás étek, megküldve néhány ínyencséggel - mint például a konfitált nyúlcomb. Ilyen kajákat kóstolhatunk október 25-én Poroszlón a település több vendéglátójánál - persze mindenki csak a saját különlegességeit készíti el. Az összes kaját itt találod.

A sztori rémegyszerű: bemész a művházba' (multifunkcionális szolgáltató egység) veszel néhány kóstolójegyet (mindenki amennyit előreláthatólag el bír fogyasztani), majd felülsz az itt "Thomas" névre keresztelt dottira (kerekes kisvonat és nem sínen megy). Dotti megáll, te leszállsz, bemész a kiválasztott vendéglátóhoz és falatozol.

Azért szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha valaki netán arra vállalkozik, hogy végigegye mind a nyolc helyet (a 14-5 kaját már inkább nem is mondjuk..), az vigyen magával bilagitot vagy dipankrint, mert kemény kaják lesznek.

Egyébként meg úgyis hosszú hétvége lesz, szóval aki már úgyis itt van a környéken valahol - netán pont Poroszlón szállt meg - az mindenképp beiktathatja egy pár falat erejéig a rendezvényt.

kemences_etelek

Na például valami ilyesmi - Fotó: Aranyosi-dombi Udvarház

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása