Decemberi kultúrdömping Karcagon

2014. december 01. 14:13 - eM.Dé

Az adventi időszakra egész jó kis programokat sikerült összehozni Karcagon, főleg kultúrvonalon erős a felhozatal.

Három zenei programot ajánlunk most, ezek közül kettő komolyzene, egy meg afelé hajaz, illetve hogy nem is annyira hajaz, mert Vásáry André lesz a fellépő, de erről majd később. Kezdetnek egy hétköznapibb program, amely talán minden városban lesz, de a mi válogatásunkban most ez is helyet kapott.

December 7-én vasárnap 16:30 perces kezdettel a karcagi Városháza dísztermében a helyi művészeti iskola növendékei és tanárai adnak ünnepi hangversenyt.

December 14-én, szintén vasárnap 17:00-tól jön az adventi időszak legnagyobb neve, az imént már említett Vásáry André, aki a Református templom(ban?, -nál?) ad koncertet. A mostanában egyre több hajjal rendelkező és egyébként elképesztő hanggal bíró úriembertől egyébként sem állnak távol a karácsonyi dallamok, nézzétek például ezt: (a minőség sajnos nem a legjobb :( )

December 21-én, aranyvasárnap (najó ez csak a kapitalista elnevezés..), tehát advent negyedik vasárnapján, 16:30-tól pedig a Katolikus templom lesz az adventi hangverseny színhelye, ahol a karcagi vegyeskar és a szimfonikus zenekar ad közösen koncertet.

3 vasárnap 3 hangverseny, ez a karcagi advent mérlege. Bízunk benne, hogy aki ellátogat ezekre nem fog csalódni, és lelkileg feltöltődve készülhet az ünnepekre.

Szólj hozzá!
Címkék: Karcag

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr986948791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása