Egy igazi kuriózum a téli programok között a Tisza-tavi jégtúra! A Tisza-tó nyáron gyönyörű, s évente több százezren meg is csodálják. A tó téli arca azonban sokkal rejtélyesebb, nagyon kevesen vannak, akik már közelebbről is megismerkedhettek a kietlenség, a jégen játszó napsugarak és a rideg környezetben is itt élő állatok világával. Az elmúlt enyhe telek által generált kényszerű szünet után végre kellő vastagságú a jég ahhoz, hogy egy igazi aktív téli hétvégét töltsünk el együtt a Tisza-tavon.
Különleges világ tárul elénk azért is, mert az alacsonyabb téli vízszint miatt a nyáron víz alatt lévő fatönköket, tereptárgyakat is felfedezhetjük. Láthatjuk majd, hogy milyen aktívak télen is a vidrák, hogyan élnek madaraink, mi rejtőzik a nyáron bejárhatatlan nádasok mélyén.
A túra a Tisza-tavi Ökocentrum parkolójából indul mindkét napon 10 órakor.
Az útvonal szombaton: Gólyaorr – Bocskoros-híd – Gémeskút – Fás-ér – Valki-medence érintésével halad és egy körrel érünk vissza az Ökocentrumhoz. Vasárnap a Kis-Tisza és Csapói-Holt-Tisza környékét járjuk be. A túra hossza szombaton körülbelül 12 km (4 óra), vasárnap pedig körülbelül 9 km (3 óra). A túra korcsolyával nem, de kisebb gyerekekkel akár szánkóval is teljesíthető.
Fontos a réteges ruházat és a kényelmes, lehetőleg vízhatlan és meleg túracipő.
A túrára előzetesen a szabolajostiszato@gmail.com címen és a 06-30-399-5735 telefonszámon lehet jelentkezni, illetve arról további információt kérni.
A túra részvételi díja 1.500 Ft/fő, 1 felnőttel egy 18 év alatti gyereknek ingyenes. A szervezők biztosítják a túravezetőket (10-15 résztvevőnként 1 vezető), meleg teát, forralt bort és sok-sok információt a Tisza-tóról.