A gáton sétáltam valamelyik nap, amikor a fejemet a víz felé fordítottam és a part mentén abban a pillanatban kiemelkedett egy komoly (értsd: nagy méretű) harcsa púpja, majd szép lassan megfordulva eltűnt. Az összes halas élményem ebben a húsvéti és húsvét utáni időszakban ki is merült. Húsvét vasárnapján alapjáraton barangoltam egy kicsit, próbáltam az ébredő természetet felderíteni és megállapítottam, hogy ez még várat magára.

"Fogtam" wobblerrel egy méter mélyről egy tündérrózsát, illetve annak levélkezdeményét,

találtam frissen sarjadó mocsári nőszirmot és természetesen fehér fűzt.

Nagypapám mondta még gyermekkoromban, hogy amikor a fűzfa levele akkora, mint az egér füle, akkor már érdemes harcsázni! Nos, 3-4 fokos vízben igen kevés esélyt látok az eredményes harcsázásra. Az időjárás, az április elseje és a természet is bolondját járatja velem, velünk. Barátaimmal, lakókocsi szomszédaimmal találkozva kibeszéltük a havas áprilist, a bolondos húsvétot és jóízűt lakomáztunk a harcsatatárból, melynek receptje elolvasható a www.hellohal.com-on.

A fehér fűz (Salix alba) a fűzfafélék (Salicaceae) családjába tartozó fűzfa nemzetség legismertebb képviselője. Vesszői egészen a földig lehajolnak. Kora tavasszal megjelennek rajta a barkák, és csak azután a keskeny, világosbarna levelek. Lombhullató. 20-25 méterre megnövő, terebélyes, csaknem mindig tőtől ágas fa. Levelei lándzsásak, a fonákuk rásimuló ezüstös selyemszőrös. Porzós barkái és termős füzérvirágzatai nem díszítenek. Nem összetévesztendő a szomorúfűzzel. A Tisza-tó élővilágának, a folyó és állóvizek partjának jellemző növénye, gyökérzetére a halak előszeretettel ívnak rá.