Tiszafüredet elhagyva a Hortobágy felé még kb. 10 percet kell autóznunk egészen a megyehatárig, hogy elérjük a Patkós Csárdát. Ráadásul erőt kell vennünk magunkon, hogy ne álljunk meg a Poroszlótól egészen idáig sorakozó fél tucat étterem valamelyikében. Nos, Tamás séf és én, éhségünket leküzdve elzarándokoltunk a Patkós Csárdáig. Vajon érdemes volt korgó gyomorral kanyarogni a pusztában?

Pont ezt kapjuk, ha pontyhalászlevet kérünk a Patkós Csárdában.

Inkább videózna? Klikkeljen!

Nádfedeles fogadó köszönt minket egy éles balkanyar után. Régóta várja már, hogy megérkezzünk. Az első feljegyzések az épületről 1846-ból származnak. Ejha! Gondos gazdái kiváló kondícióban tartják az épületet és a környezetét. Nekik is jár egy ejha! A csárda lőrésszerű ablakai csupán félhomályt engedélyeznek a bentieknek. A régiek által felhúzott vastag falak minden betérőnek hűs menedéket biztosítanak a nyári hőségben. A hely berendezése is jó ízléssel erősíti a hangulatot. Udvarias pincér érkezik, felveszi a rendelést.
- Két somlói lesz…ja nem, csupán Freudi elszólás volt.
- Legyen akkor két pontyhalászlé.

Hát nem aranyos? Nézze, hogy várja a zöldben, hogy benyissanak rajta!

Bográcskák érkeznek, jó illatú halászlével tele. Tamás séf szíve szerint némi paprikával még mélyebb árnyalatúra festené. Ebben a házban alapvetően sósabban ízesítenek, ami engem nem zavar, kóstoló társamat már annál jobban. Annyiban igaza van, hogy a só intenzitása könnyen elvonja a figyelmet az eredeti ízekről. A csípősséget már sokkal ügyesebben állították be.  Az alaplé egyébként törmelékmentes, szép tiszta volt.
A Patkós Csárdában jószívűen mérik a haladagokat.

Bár a hal sajnos több darabra esett szét, de nem vált törmelékessé tőle a fogás. Amit már ennél jobban sajnálunk, hogy a hús csupán betétként funkcionál, nem vette át az alaplé ízét. Ha önmagában kóstoltuk, eléggé halovány ízű volt. Az asztalpatikában alapban nem járnak a csípős kiegészítők, de a felszolgálók rákérdeznek. Szerintünk ezek a kellékek alapban járnak, de amíg ez nem változik, addig határozottan kérjük! Ne kelljen evés közben pincérre vadászni, amikor már belekezdtünk a lakmározásba. Szálkatányérokkal és villával azonban el vagyunk látva. Ez példa értékű a mezőnyben! A kenyér egyszerű bolti, frissnek mondható. Azért mekkora dobás lett volna, ha házi kenyeret tesznek elénk ebben a kis nádfedeles csárdában, nem?

A halbelsőséget példásan alaplében hozzák, így az nem szárad ki. A mezőnyben a többség ezt elhibázta, de a Patkós tudja a dolgát.

Mindent egybevetve elmondható, hogy megéri az önmegtartóztatás, hogy eljussunk a Patkós Csárdáig.  A halászlé, és az öreg  épület hangulata együttesen szolgálja meg a várakozásainkat. A beltér autentikus berendezése mellett a hatalmas kerthelység adhat helyszínt a nyár esti csoportos vacsoráknak. Ide biztosan vissza fogunk még térni, de legközelebb némi kalandozásra adjuk a fejünk az étlapon.

Megjegyzem, hogy a történeti leírásokban azt olvastam, hogy aki nem akart fizetni a betevőért, arra az 1800-as években a tulaj bizony rázárta az ajtót. Márpedig ha a berendezésből indulok ki, akkor itt kérem hagyományőrzés folyik. Szóval inkább ne kockáztassanak! Betyár világ járja a Patkós Csárdában!

"Mit hallok édes egyöcsém! Nem akaródzik kendnek fizetni?!"

Közlemény:
A tesztsorozat meglepetésszerű látogatás során készült, és az írás az OTT és AKKOR tapasztalt halászlé értékelésekor keletkezett szubjektív VÉLEMÉNY. Nem zárjuk ki, hogy más alkalommal akár nekünk vagy másik kóstolónak ettől eltérő álláspontja lehet. Minden ténybeli tévedésünket szívesen korrigáljuk, és bár a szerző véleménye vitatható ugyan, de nem helyreigazítható.