’Az agyag vonzásában’ címmel családi kiállítás nyílt a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban - a tiszafüredi Szűcs Imre fazekas, a Népművészet Mestere pályafutásának 50. évfordulójára, mely még szeptember 21-ig látogatható.
Szűcs Imre ebben az évben ünnepli pályafutásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból került megrendezésre neki és családjának, feleségének, Nagy Erzsébetnek, és lányainak; Szűcs Juditnak és Szűcs Andreának közös családi kiállítása, melyen helyet kapnak az unokák első próbálkozásai is. Szűcs Imre Kántor Sándornál tanult Karcagon, 1965-ben tette le a szakmunkásvizsgát. Ezt követően még hét évig a Kántor-műhelyben dolgozott, aztán alapította meg saját műhelyét, ahol azóta is közösen dolgozik feleségével és lányaival. Közel három évtizedig a Népművészeti Háziipari Szövetkezetnek szállította kerámiái egy részét, a többit szabadon értékesíthette. A kezdeti tiszafüredi és mezőcsáti edények mellett elsősorban a tiszafüredi stílus kidolgozásán, továbbfejlesztésén dolgozott, a hagyományok megtartása mellett teljesen egyéni motívum- és színvilágot hozva létre, mely csak rá jellemző (pl. a zöld-fekete vagy a szőlős motívum). Megújította az edénytípusokat is, a miskakancsók nyomán megalkotta a Háry-kancsót, a vörös alapon sujtásokkal díszített huszárformát, melynek a kiöntője a sapkarózsa. A mai napig is mindig újít, a 2011-es körmendi pályázaton négyszögletes étkészletével nyert első díjat, az idei fazekasvásárban pedig új színvariációban
készítette el védjegyévé vált tyúkfiguráit. Egész munkássága alatt számos pályázaton indult és nyert. Lányainak is kiválóan megtanította a mesterséget, felesége is önálló stílust alakított ki mellette. Táborokban, előadásokon, de baráti beszélgetéseken is szívesen adja át hatalmas tudását, mely egyedivé, azonnal felismerhetővé, „szűcsimréssé” teszi a munkáit.
Forrás: Hagyományok Háza, www.hagyomanyokhaza.hu
Szűcs Imre pályafutásának 50. évfordulójához kapcsolódóan 2013. augusztus 20-án a legmagasabb kitüntetésben; a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült - népi iparművészi munkásságának 50. évfordulója alkalmából, a népi használati tárgyak, emlékek megőrzése és népszerűsítése területén kifejtett tevékenysége elismeréseként.