Évnyitó a Tisza-tavi Ökocentrumban

2014. január 13. 12:24 - Tisza-tavi Móni

Ez évben; január 18-án, szombaton 10 órakor nyit a látogatók előtt Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum!

Hogy jól induljon az év, érdekességekkel, újdonságokkal várnak minden Kedves Érdeklődőt:

10 órakor „az év első vendégének” köszöntése a főbejáratnál

11 órakor az első emeleti Makrovilág teremben Dr. Harka Ákos tanár úr, a Magyar Haltani Társaság elnöke közreműködésével bemutatásra kerül a MAGYAR BUCÓ, az év halának választott halfajta.

"Rókázás" az Ökocentrum szabadidőparkjában: elkészült a vörösrókák kifutója, amelyet jelképesen átadnak új lakóiknak

13 órakor „Az apró lények világa” - érdekességek, rekordok és szenzációk a makrovilágból: rendhagyó biológiai félóra a Makrovilág teremben

18:45-kor: látványos, zenés diavetítés az Ökocentrum tornyára

17 órakor Pulykaland és 19 órakor A hobbit: Smaug pusztasága – 3D filmek
az Ökocentrum mozijában

Tisza-tavi Ökocentrum.jpg

2014. január 18-án szombaton és 19-én vasárnap 10 órától 16 óráig
TÉLI TÚRÁK KÉTÉLTŰ JÁRMŰVEL A TISZA-TAVON

Indulás és érkezés helye: Tisza-tavi Ökocentrum

2014. január 18-án szombaton 10 órától 16 óráig
TÉLI CSÓNAKOS TÚRÁK A CSAPÓI HOLT TISZÁHOZ TÚRAVEZETŐKKEL
Indulás és érkezés helye: Csicsman Kikötő Poroszló

A téli túrákon történő részvétel – a Poroszló Turizmusáért Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően - ingyenes!

A résztvevőket vendégül látják továbbá egy pohár forralt borra vagy forró teára!


Az évnyitóval együtt január 18-án indul az Ökocentrum 2014. évi TÖRZSVENDÉG PROGRAMJA is, a tavalyival teljesen megegyező rendszerben.

Cél; minél több pecsétet összegyűjteni!
Minél több pecsétet gyűjtesz össze, annál nagyobb kedvezményt kapsz szeptember 1. után, év végén pedig adventi sorsoláson vehetsz rész, melynek fődíja egy Tisza-tavi hétvége 2 fő részére a Tisza Balneum**** Hotel felajánlásában!

Találkozzunk január 18-án Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrumban!

Szólj hozzá!

Kétéltű Kalandtúrák a Tisza-tavon

2014. január 07. 15:11 - Tisza-tavi Móni

Új év = új programlehetőség a Tisza-tónál!

Ez a kétéltű kalandtúra!

A már tavaly beharangozott és elindított új Tisza-tavi turisztikai attrakcióval; a kétéltű terepjáróval kapcsolatosan 2 cikk is megjelent a tegnapi napon az origo.hu, illetve az index.hu oldalain - az MTI forrásában.

Ajánljuk hát figyelmedbe ezen cikkeket!
http://www.origo.hu/auto/20140106-kulonleges-keteltu-bukkant-fel-a-tisza-tonal.html
http://index.hu/belfold/2014/01/06/kulonleges_terepjaro_hasit_a_tisza-toban/

A kalandra hívó szavak és képek mellett, nézd meg még ezt a filmet!

És ha már minél előbb szeretnéd Te is kipróbálni, akkor megteheted minden szombaton, mely napokon 14 órától garantáltan elérhető a tiszafüredi Tisza Balneum Hotel kikötőjéből, valamint január 18-tól a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumból is, mely helyszínekről 30 perces - 1 órás túrákon lehet részt venni.

Kalandra fel!

További információ: nyugatifogado@t-email.hu, +36302787378

Szólj hozzá!

Tisza-tavi Túravezető Tanfolyam 2014

2013. december 11. 11:39 - Tisza-tavi Móni

jégmadár.jpgA Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság túravezető képzést hirdet mindazok számára, akik szakmailag felkészültebben, szakszerűbben kívánják tájékoztatni, túráztatni vendégeiket a Tisza-tavi régióban illetve annak védett területein, vagy akik a Tisza-tó szerelmesei és többet szeretnének megtudni annak élővilágáról.

A képzés során kiemelt helyet kap a turisztikai alapismeretek és a természeti értékek megismertetése elméleti és gyakorlati formában.

Bővebb információ a képzéssel és a jelentkezés feltételeivel kapcsolatosan ITT olvasható!

Szólj hozzá!

VIZAPUKKI is ellátogatott a Tisza-tavi Ökocentrumba

2013. december 09. 17:03 - Tisza-tavi Móni

Vizapukki az Ökocentrumban.jpgA tavalyihoz hasonlóan idén is meglátogatta Poroszlót és a Tisza-tavi Ökocentrumot VIZAPUKKI, a Tisza-tavi Ökomikulás. A várva várt vendég december 7-én, szombaton érkezett meg a késő délelőtti órákban és mivel "Európa legnagyobb édesvízű akváriumának" lakói idén is jól viselkedtek, így most sem maradtak el a finom, víz alatti falatok, amelyekben elsősorban a vágótokok és óriás vizák részesültek. 

Ökocentrum-Mikulás.jpg


Szólj hozzá!

Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás! Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!

2013. december 05. 11:50 - Tisza-tavi Móni

mikulas.jpgMikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!
Szaloncukor, csokoládé, jaj, de jó!
De a virgács jó gyereknek nem való!
Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Mikor jössz, mikor jössz, minden gyerek vár!



…És már csak egyet kell aludnunk és megérkezik a Mikulás!

Szerintem kicsik és nagyok egyaránt várják eme napot!
Kívánok hát Mindenkinek Szép Mikulás napot; a jó gyerekeknek csokit-diót-mogyorót és mindenféle jót, no meg egy kis ajándékot!

A „nagy gyerekeknek” pedig kívánom, hogy élvezzék ki gyermekeik örömét, a varázs perceit és ha még ők is kapnak egy kis ajándékot, az lesz aztán a csuda jó!

Ez a teljes hétvége a Mikulás jegyében fog zajlani és ha van gyermekünk, ha nincs érdemes valamilyen érdekes Mikulás programon részt venni, melyek bőséggel várnak bennünket országszerte!

A Tisza-tavi régiót érintően; a hétvégi Mikulás programokról ITT tájékozódhatsz.

Mindezek mellett ajánlom még figyelmedbe a most szombaton megrendezésre kerülő Mikulás napi Éjszakai Fürdőzés programot a Tiszaújvárosi Gyógyfürdőben. Lesz Mikulás napi fényshow, hab-, és lufiparty, DJ, garantált „hóesés”…és még a Mikulással is találkozhatsz!
A részletes programot tekintsd meg a rendezvény plakátján!

De a most hétvégi Mikulás programok mellett érdemes megnézni a Mikulástól – Adventig tartó programkínálatot is, valamint a Mikulás és Karácsony közötti időszakra ismét ajánlom figyelmedbe (ahogy tettem már egy megelőző blog bejegyzésben) a Tisza-tavi kedvezményes szállásajánlatokat is, melyekkel az év végi hajtás közepette, vagy ha szerencsés vagy; már azt magad mögött tudva – megpihenhetsz egy kicsit és feltöltődhetsz energiával a Karácsonyi Ünnepekre!

Kedvezményes Adventi csomagajánlattal várja vendégeit a berekfürdői Thermál Hotel Szivek***+, a poroszlói Fűzfa Pihenőpark***, a tiszafüredi Balneum Hotel**** és a tiszaörvényi Hableány Hotel***.


Jó böngészést, tervezgetést és Kellemes Mikulásozást!


A fiaim egyik kedvenc Mikulás versével zárom soraim:

mikulas2.jpgPattanj pajtás, pattanj Palkó
Nézd már nyílik ám az ajtó.
Kinn pelyhekben hull a hó,
S itt van, itt a Télapó!

Meg-megrázza ősz szakállát,
Puttony nyomja széles vállát.
Benne, dió, mogyoró,
Itt van, itt a Télapó!

Oly fehér a rét, a róna,
Mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
Csakhogy itt vagy, Télapó.

Szólj hozzá!

IV. SZENT MIKLÓS- napi Disznótoros és Házipálinka Verseny, Adventi Játszóház

2013. december 03. 11:05 - Tisza-tavi Móni

disznótoros cipóA.jpgSzereted a finom disznótoros ételeket és a jóféle házi pálinkát? Akkor december 14-én, szombaton Karcagon a helyed!

A Disznótoros és Házipálinka Verseny mellett a kicsiket Adventi Játszóház várja és Diri-Dongó együttes interaktív koncertjén is részt vehetnek és a felállított Népi Játszótér játékelemeit is kipróbálhatják. Lesznek kézműves foglalkozások, úgymint karácsonyi mézes sütése, karácsonyi ajándék és karácsonyfadíszek készítése, továbbá kézműves élelmiszerek és kézműves termékek árusítása. Hallgathatunk magyar nótákat zongorakísérettel, majd az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadást követően sztárvendégként fellép Janicsák Veca, majd a program a The Best Company koncertjével zárul.

Tovább
Szólj hozzá!

Test és Lélek egyensúlya – maga a HARMÓNIA!

2013. november 27. 08:42 - Tisza-tavi Móni

harmónia_Mt Zrt.jpgDecember 1-vel kezdetét veszi a Magyar Turizmus Zrt. téli hónapokat felölelő HARMÓNIA kampánya, mely során előtérbe kerülnek a téli wellness ajánlatok, gyógyüdülési lehetőségek, fürdők és egészségmegőrző tippek, téli rendezvények, programok és téli túraajánlatok.

A HARMÓNIÁ-n belül kiemelt időszak az ADVENT időszaka, mely a Karácsonyra hangolódás, az ünnepvárás, ünnepi készülődés ideje, amely szintén december 1-vel indul.

Advent a Karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik, vagy más megfogalmazás szerint a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal  veszi kezdetét - mely idén december 1-re esik  - és karácsonyig tart, azaz a negyedik adventi gyertya meggyújtására idén december 22-én kerül sor.

Igen jelentős és régmúltra visszatekintő hagyományai vannak az Adventi időszaknak, mely gyakorlatilag a 4. századig nyúlik vissza, amikor is VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. 

Karácsonyra hangolódni többféleképpen lehet: díszítgetve otthonunkat, gyerekekkel karácsonyi díszeket, raumdinge_adventi_koszoruA.jpgkarácsonyi üdvözlőlapokat vagy egyéb ünnepi dekorációkat és családtagoknak szánt ajándékokat gyártva, mézeskalácsokat sütögetve…Lehetne még hosszan sorolni, de az otthoni programokon túl igazi ráhangolódást adhat egy Adventi rendezvényen, programsorozaton való részvétel; kezdve az ünnepi adventi gyertyagyújtásoktól, a különböző színpadi produkciókig, ünnepi hangversenyekig és nem utolsó sorban az adventi rendezvényekkel párosuló karácsonyi vásárokig, forgatagig.                                                                                     Kép forrása: homelove.hu

                                                               
A Tisza-tavi régióban megrendezésre kerülő adventi programokról ITT tájékozódhatsz.                                                                                  

De a nagy készülődés és év végi hajtás közepette érdemes megpihenni egy kicsit, elutazni egy szép helyre, és feltöltődni energiával az Ünnepekre!

Kedvezményes Adventi csomagajánlattal várja vendégeit a berekfürdői Thermál Hotel Szivek***+, a poroszlói Fűzfa Pihenőpark***, a tiszafüredi Balneum Hotel**** és a tiszaörvényi Hableány Hotel***.

Válogass kedvedre az adventi üdülési csomagajánlatok és az adventi programok, rendezvények közül!

Kövesd figyelemmel a további HARMÓNIA ajánlatokat, egészségmegőrző tippeket!

Szólj hozzá!

Első madáretető séta a Tiszavirág Ártéri Sétaúton

2013. november 25. 11:42 - Tisza-tavi Móni

madareteto.jpgNovember utolsó napján; november 30-án, szombaton kerül sor az első szervezett madáretető túrára Tiszaörvényen - az őszt elbúcsúztatva és egyben a tél beköszöntét hirdetve.

Az érdekes program során választ kaphatunk arra, hogy kell-e etetnünk télen a madarakat? Előadást hallhatunk a téli madáretetés fontosságáról. Megtudhatjuk, mivel, mikor, meddig etessünk, és hogy milyen etetőtípusok vannak. Az előadást követően kötetlen beszélgetés keretében megoszthatjuk saját tapasztalatainkat, véleményeinket, ötleteinket egy forró tea és forralt bor mellett.

Majd a nap legizgalmasabb részeként bebarangoljuk a Tiszavirág Ártéri Sétautat és a kellemes gyalogtúra során a kihelyezett madáretetőknél erdei madarakat figyelhetünk meg (érdemes távcsövet is hozni magunkkal), illetve fotózhatjuk őket, a kiürült madáretetőket pedig saját kezűleg tölthetjük fel finom madáreleségekkel.

 További információ a túráról és a részvételi lehetőségekről: www.szabicskikoto.hu
Szabics - madáretető túra (1)A_1.JPG

Szólj hozzá!

II. Nagykunsági Töpörtyű és Pörc Fesztivál

2013. november 21. 16:08 - Tisza-tavi Móni

töpörtyű2A.jpgSzereted a töpörtyűt? Szeretnél jobban megismerkedni a Nagykunság ízeivel? Szeretsz termálfürdőzni?

Ha igen, akkor ezen a hétvégén Berekfürdőn a helyed, ahol a finom étkek és szórakoztató gyermek és felnőtt műsorok mellett a berekfürdői Termál- és Strandfürdő garantálja a tartalmas kikapcsolódást és feltöltődést!

A részletes programért kattints IDE!
Berekfürdő (50)A.JPG

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása