Halloween party és madármegfigyelő túrák

2013. október 31. 13:23 - Tisza-tavi Móni

töklámpás.jpgItt a november elsejével kezdődő hosszú hétvége, amikor felkeressük a temetőket, hogy emlékezzünk elhunyt szeretteinkre.

A Mindenszentek napjával párhuzamosan Magyarországon  egyre nő az ismertsége és népszerűsége a Halloween ünnepnek, amely ősi kelta hagyományokból alakult ki, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg október 31. éjszakáján, de mára már az egész világon elterjedt. További érdekesség, hogy a belülről világító töklámpás lett az idők folyamán a Halloween legfontosabb kelléke illetve tradicionális szimbóluma.

A Halloween hétvégéhez kapcsolódóan november 2-án Poroszló minden bizonnyal a „legtökösebb települések” közé fog tartozni: a halottak napja és a mindenszentek ünnepkörének időszakához kapcsolódóan töklámpás készítésére hirdet versenyt a Tisza-tavi Ökocentrum a településen. Az elkészített világító remekműveket aznap este a versenyben résztvevő poroszlói portákon lehet majd megtekinteni, így az idelátogatóknak igen különös élményben lesz részük!

A Tisza-tavi Ökocentrumban pedig olyan kézműves foglalkozásokkal várják elsősorban a fiatalabb látogatókat, melynek alapanyagai és témái közé a tök és a dísztök, valamint a halloweenre jellemző motívumok tartoznak: "tökfej" készítés dísztökből, papírszellemek és denevérek...És ha már az ijesztgetésnél járunk; az Ökocentrum 3D-s mozijában „ijesztgetős” mozifilmeket is megtekinthetünk!  www.tiszataviokocentrum.hu

Továbbá nem megfeledkezve az egyéb élvezetekről; az Ökocentrummal szemben található Ladik Halászcsárdában pedig speciális „tökös menü”-vel, az Aranyosi-dombi Udvarházban ajándék sütőtökkel várják a vendégeket a Halloween hétvégéjén.

A „tökös programok” mellett- kihasználva az évszakhoz képest különösen kedvező időjárást - természetjárásra, túrázásra invitálunk!

madárvonulásA.jpgHa októberben részt vettél már egy madármegfigyelő vagy speciális daruvonulásos túrán és várod már a folytatást, vagy eddig még nem volt alkalmad rá, akkor gyere el ezen a hétvégén, szombaton Tiszafüred-Örvényre, ahol a délelőtti órákban (10 órai kezdettel) a Tiszavirág Ártéri Sétaút kilátójából távcsövekkel és spektívvel figyelheted meg a Tisza-tavon átvonuló és táplálkozó szürke gémeket, nagy kócsagokat, récéket és ludakat.

A délután folyamán pedig 15 órai kezdettel - filmvetítés és magáról a darumadárról, illetve a daruvonulásról szóló előadást követően - szervezett daruleső túrára indulhatunk a Szabics kikötőből a Hortobágyra (a darvak éjszakázó helye felé), mely során az alkonyatkori darucsapatok behúzását a nádasban megbújva vagy álcázott lesekből követhetjük nyomon. www.szabicskikoto.hu

Kalandra fel!
Éld át velünk az őszi Tisza-tó és a Puszta látványát, hangját és illatát! 

Ha most nem is tudsz csatlakozni, kövesd figyelemmel a további novemberi ökotúrázási lehetőségeket és a szervezett madármegfigyelő túrákat!


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr705607900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása