Az édesvízi halfogyasztás és a Tisza-tó népszerűsítése

2013. március 13. 15:31 - HelloHal

HelloHal halvacsora és halshow

A Tisza-tó ökoturisztikai célú népszerűsítése, a benne élő halak bemutatása és a kulturált édesvízi halfogyasztás élénkítése többek között a célkitűzése a HelloHalnak, mely ezen célja megvalósításához most egy vacsorát szervezett. A jó hangulatú vacsorán a vendégek megismerkedhettek a Tisza-tó vízrendszerével, szó volt a téli és nyári vízszintről, a négy medencéről, az aktuális turisztikai lehetőségekről és a horgászok számára kedves, márciusban célba vehető halakról is. A menü különlegessége és összetettsége miatt öt halfaj is bemutatkozhatott, így a csuka, a süllő, a ponty, az amúr és a busa.

előétel3 (550 x 364) (540 x 357).jpg

Ezekből a halakból készült a HelloHal halvacsora. Több olyan vendég is megtisztelte bizalmával a műsort és a vacsorát, akik ezidáig egyáltalán nem fogyasztottak halat, főleg nem édesvízi halat! Elmondásuk szerint a halfogyasztás elterjedését és népszerűsödését ellenérzéseik gátolják. Ezek a hal "halszaga", nyálkássága, a "pocsolyaíz", a szálkásság, valamint az, hogy nem tudják hogyan kell konyhai felhasználásra előkészíteni azt. A látványkonyhával egybekötött, vetítéssel, fotókkal, filmekkel, zenével hangulatossá varázsolt vacsorán valamennyi kérdésükre választ kaphattak, kételyeik eloszlottak, a vendégek érzékszerveit lekötötték az ételek és a show!

a show (550 x 364) (540 x 357).jpg

A HelloHal halvacsoráról szóló részletes beszámolót sok-sok fotóval, a menüvel és azok elkészíthetőségével, a receptúrákkal megtalálják a www.hellohal.com gasztronómiai oldalon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr335132948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása