A Lilaakác Kisvendéglő halászleve

2016. augusztus 11. 05:09 - Ábry Zoltán J.

Szerelem első látásra, de vajon a halászlével?

Életemben egyszer voltam az abádszalóki Lilaakác Kisvendéglőben, sok-sok évvel ezelőtt. Nagyon kellemes vacsorát költöttem el ott a barátaimmal, aztán hiába szerettem volna visszatérni, nem emlékeztem az útvonalra. Csak egy kellemes, nosztalgikus emlék maradt meg az egészből. A halászlé tesztsorozat miatt viszont kinyomoztam, hogy melyik sarkon kell befordulni, és lám-lám újra itt ülök, a névadó lila lugas alatt. Akkor nagyon csinos hölgytársaságom volt, most viszont be kell érjem Tamás séf asztaltársaságával. Jóképűnek éppen jóképű, de nem az esetem. Remélem a halászlé az lesz.

20160504_122304_web.jpg

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy csak az idő szépítette meg az emlékeket, vagy valóban olyan jól főznek, mint ahogyan emlékszem? A Kisvendéglőbe belépvén feltűnően csinos személyzet fogad udvariasan. Útbaigazítást kapunk a terasz felé. Kis ablakú, félhomályos parasztházikó helységein keresztül jutunk ki a kerthelységbe, ahol olyan erős és finom akácfavirág illat fogad, hogy harapni lehet. Figyelmesen meg is jegyzi a házigazdánk, hogy üljünk az eresz alá, nehogy ránk potyogjanak az illatos virágok. Igaza is van – mosolygok magamban -, képzeljék csak el azt a botrányt, a gyanútlan vendég kiül a lugasba, aztán meg, illatos virágok potyognak rá. Belegondolni is szörnyű. Na félre a viccel, ritka adottságú kis hely ez, bővebben erről a videónkban láthatnak. (Videó a cikk végén.)

20160504_123812_web.jpg

Akácvirág "bombák" potyognak a gyanútlan vendégekre.

Elsőként az asztalpatika érkezik, melyből az erős zöld paprika hiányzik, minden mást megkapunk. Reménykedtünk, hogy ropogós héjú, sűrű házi kenyeret kapunk, de sajnos nem. Viszont a tesztsorozat során a legautentikusabb tálalással itt találkoztunk. Felfüggesztett kis bográcsban, alatta pislákoló mécses tartja folyamatosan melegen a halászlevünk. Szedőkanállal külön mélytányérba  tudjuk kimerni az adagunkat. Az urak ezt a feladatot hagyják meg a hölgyeknek, ha nem akarnak bénázni mint én.

lilaakac4_web.jpg

Kiszedve a kiskondérból...

Sűrű alaplevet kapunk, melynek színébe Tamás séf rögtön beleköt. Nem elég haragos ez a bordó - morogja maga elé -, ráadásul hiányolja a tetejéről az összefüggő réteget. Illata viszont csábító, és az első kóstolásra mindketten megállapítjuk, hogy jó ízű és igencsak étvágygerjesztő az alaplé. A só arányt jól eltalálták, de a csípőssége, még a pikáns szintet sem érte el. Nincs tragédia, erre van az asztalpatika. Tovább kóstolgatva megállapítjuk, hogy édeskés az utóíze, és rövid kutatás után meg is találjuk az ezért felelős paradicsomot. Sokan készítik ezzel a zöldséggel a fogást, de nem ettől lesz a halászlé az aminek lennie kell. Szerintünk fölösleges ez a zöldség betét.

lilaakac2_web.jpg

Egy 4X4 cm-es halkocka, ilyen csontdarabokat rejt. Buta hiba!

A pontyot apróra kockázzák, és ennek köszönhetően át is veszi az alaplé ízét. Nagyon jól falatozható a halhús, illetve az lenne, ha nem lett volna módfelett gondatlan az a darabolást. Így viszont nagyon törmelékes, és azt kívánjuk, bárcsak ne kellene folyton ügyelnünk a kisebb nagyobb csontdarabokra. Buta hiba, pontot fognak veszíteni emiatt. Halbelsőséget itt nem szolgálnak fel. Kár, biztatnánk őket.

 lilaakac3_web.jpg

Benne van az anyag! A halpasszírozás ilyen sűrűvé teszi az alaplevet. 

A Lilaakác Kisvendéglőben 1500.- Ft-ért ehetünk egy nagyon finom halászlevet, de ezúton is kérjük, hogy a haldarabolás módját gondolják át, mert nagyon bosszantó a folytonos törmelékszedés. A hangulat 10 pontos. Mindenkinek bátran ajánljuk ezt a helyet, és a halászlevet is! Az életveszélyes lilaakác virágra pedig mindenki ügyeljen!

Népmesébe illő csárdát szeretne látni?
Egyet mondok, kettő lesz belőle: klikkeljen!

 

 banner_700x220.jpg

 

Mivel szorgalmasan végigolvasta a cikket, jutalmul itt van még pár csábító kép:

20160504_123208_web.jpg

20160504_123511_web.jpg

20160504_123953_web.jpg

 

Szólj hozzá!
Címkék: halászléteszt

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr5910116572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása