Nád, sás, gyékény

2013. július 29. 08:26 - HelloHal

A Tisza-tó növényvilágát jellemzően meghatározó fajokról lesz szó, melyeket igen gyakran összetévesztik, pedig jól megkülönböztethetőek. 

NÁD
A közönséges nád az egyszikűek osztályának a perjevirágúak rendjébe, ezen belül a perjefélék családjába tartozó faj. A közönséges nádon kívül ebbe a nemzetségbe még 3 faj tartozik. A nád kifejezés leggyakrabban azonban erre a fajra utal. A nád az egész világon megtalálható, Európában is sokfelé gyakori. A nád, éppen úgy, mint a gyékények, az állóvizek nádasainak egyik jellegzetes faja. E növények elsősorban a víz alatti száraikat borító élő bevonat (biotekton) révén nagymértékben hozzájárulnak a vizek öntisztulásához. Azonban a különböző típusú víztestekben kialakuló egyensúlyi állapotok eredményezhetik a belső eutrofizációt is, amikor a vízbe hulló szerves anyag bomlásával alakul ki tápanyagfelesleg.

nad (540 x 405).jpg

A nád évelő fűféle, messze kúszó gyöktörzzsel és hosszú, föld feletti indákkal. Szára mereven felálló, 1-4 méter magas és alján 2 centiméter vastag. Levelei szürkészöldek, laposak, szélük metszően éles, 15-30 centiméter hosszúak és 1-3 centiméter szélesek. A levéllemez tövén nyelvecske helyett szőrkoszorú található. A virágok 20-50 centiméter hosszú, sötét- vagy sárgásbarna, terebélyes, sokvirágú, felül kissé visszahajló bugában nyílnak. A füzérkék 10-50 milliméter hosszúak, 3-6 virágból állnak. Nád részei: mellékgyökérzet; gyöktörzs; párhuzamos erezetű levelek; üreges, bütykös el nem ágazó szár, bugavirágzat.

A nád álló- vagy lassan folyó vizekben, csaknem 2 méter vízmélységig, továbbá mocsarakban, nedves réteken többnyire nagy állományokban nő. Liget- és láperdőkben, lápokon, omlásos, szivárgó vizű lejtőkön is előfordul. Bár óriási mennyiségű magot hullat, ebből csak kevés csírázik ki. Vegetatív úton viszont gyorsan és hatékonyan képes terjedni. Elsősorban a talajban kúszó erőteljes gyöktörzseivel (rizómáival), azonban sekény vizekben - leginkább mocsári körülmények között - a vízbe dőlő száraival is amelynek minden csomójából járulékos gyökereket és szárakat hajt, amelyek erőteljes növekedésnek indulnak.
Kedvező körülmények között a kialakuló nádas rendkívül gyorsan képes terjedni. A nádasban a nádszálak nagy száma ellenére csak jóval kevesebb önálló, genetikailag különböző növényegyed él.

A nádas igen érzékeny a mechanikai sérülésekre, különösen a rizómák sérüléseire. Ilyenkor tartós nádpusztulás léphet fel. A nád irtható is ilyen módon. Évi kétszeri kaszálás mellett a nedves gyepekből néhány év alatt eltűnik. A zöld növény a vegetációs időszak vége előtt a levelekből és a szárból a hasznosítható tápanyagokat a rizómákba szállítja, amelyek tavasszal biztosítják az új hajtások gyors növekedését. Ha a vágással újabb szárképzésre kényszerül és nem történik meg a raktározás, a rizóma kimerül és a növény elpusztul.
Megállapítható, hogy a nádas átlagosan többet párologtat, mint a nyílt vízfelszín. A nádasok fontos szerepet játszanak a süllyedéssel vagy deflációval kialakult tómeder feltöltődésében és a lassú folyású síksági folyók mederváltozásaiban azáltal, hogy stabilizálják az üledéket, amelynek képződéséhez elhalt szerves anyagaikkal
maguk is hozzájárulnak. Hosszú távon ezzel hozzájárulnak létfeltételeik fokozatos megszűnéséhez. A feltöltődéssel a széles nádasok belsejében ritkulás és kipusztulás indul meg, mert az oxigénben dús víz már nem tud bejutni és a nyári hőség idején a víz oldott oxigéntartalma tartósan nullára csökken.

SÁS

A sás a perjevirágúak rendjébe, a palkafélék családjába tartozó növénynemzetség, a palkafélék legfajgazdagabb nemzetsége. Esetenként más nemzetségbe tartozó növényfajok közönséges nevében is szerepelhet a „sás” szó.

Az egész világon elterjedtek, de főleg a mérsékelt égövben. Rokonaiktól, a perjeféléktől jól megkülönbözteti őket, hogy nincs üreges szalmájuk: szárukat mindig bél tölti ki. Virágaik külön termőszáron fejlődnek: külön a sárga, porzós és külön a termős füzérvirágok — utóbbiak eleve termésre emlékeztető, tömlőcske alakúak: a felfújt tömlőből csak a bibeszál áll ki.

sás (540 x 353).jpg

A legtöbb (de nem az összes) sásfaj mocsarakban, lápokban, egyéb vizes élőhelyeken nő, ezekben gyakran a domináns növények. Számos fajuk azonban erdők aljnövényzetében, illetve sziklákon alkot összefüggő gyepeket.
A legtöbb sásfaj érzékeny a műtrágyákra, a meszet is beleértve. Ha élőhelyükön műtrágyát alkalmaznak, populációjuk gyors csökkenésbe kezd

GYÉKÉNY
A széleslevelű gyékény vagy bodnározó gyékény az egyszikűek osztályának a perjevirágúak rendjébe, ezen belül a gyékényfélék családjába tartozó faj. A széleslevelű gyékény mindenhol megtalálható, és az északi mérsékelt övben sok helyütt gyakori. Ausztráliában és Polinéziában is előfordul, ezzel szemben Afrika középső és déli részén hiányzik.

széleslevelűgyekeny1 (540 x 405).jpg

A széleslevelű gyékény 100-200 centiméter magas, kúszó gyöktörzsű, évelő növény. A virágzati szár mereven felálló. A szürkészöld, tőállású levelek 10-20 milliméter szélesek, hosszúságuk elérheti a 3 métert, a virágzat magasságát többnyire meghaladják. A virágok egyivarúak, egymás fölött elhelyezkedő, többé-kevésbé egymáshoz érő, 15-20 centiméter hosszú és 15- 25 milliméter széles torzsavirágzatokban fejlődnek. A porzós virágok a felső torzsában találhatók, 3 porzóval és elálló szőrkoszorúval. A porzós virágzatot virágzás idején az aranysárga virágpor valósággal bepúderezi. A termős virágok az alsó torzsában vannak, szőrkoszorúkkal és hosszú bibeszálú, nyeles magházzal. A bibék a szőrkoszorúkból kiemelkednek. A termős virágzat először fényeszöld, majd később a bibék sötétbarnára változnak, így megadják a termős torzsa jellegzetes sötét
színét. A széleslevelű gyékény tápanyagban gazdag álló- és lassan folyó vizek partján olykor 2 méter vízmélységig állományalkotó. Mocsarakban, vizesárkokban, nádasokban is előfordul, a vízpartok feltöltésében nagy szerepet játszó növények egyik tipikus képviselője.A virágzási ideje július-augusztus között van.

A széleslevelű gyékény sokféle célra használható. Mivel a növény termős torzsavirágzata igen mutatós, szárazkötészeti összeállítások régóta kedvelt része. A leveleket hordódongák réseinek tömítésére használják, régebben pedig a szárak tetőfedésre is szolgáltak. A levélrostok a juta pótlására, valamint a kenderhez és a lenhez töltőanyagnak alkalmasak. A termés puha gyapját vattaként, valamint matracok és párnák tömésére is alkalmazták. Még a keményítőben gazdag gyöktörzsét is felhasználták: megfőzve fogyasztották, megpörkölve pedig kávépótlóként itták.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr815422680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása