Horgásztúra és kétéltűség

2014. augusztus 11. 05:52 - Év Utazója

Tomi azt mondta szerdán, hogy egy igazi csajos programra visz minket Fannival (Zsigó Fanni, tudjátok! Ő is velem évutazik időnként). Lelkesen vágtunk neki az útnak. Kiderült, hogy horgászni fogunk. Próbáltam már korábban párszor ezt a sportot a családommal, de a pergetést nem ismertem. Mi csak a vegetáriánus mód halászó verziót űztük. Kukorica a horogra, dobod, fogod, tekered, húzod, HAL! Ez a verziója a horgászatnak viszont sokkal mozgalmasabb. Nem várjuk a halat, hanem keressük, megyünk utána. Nagyon lelkesen dobáltam, de így sem sikerült semmit fognom. Már azt hittük nem lesz kapás, mikor Fanni még utoljára megpróbálta és mire odanéztem egy hatalmas balint emelt ki a vízből. Nem ettük meg, de Ti megtehetitek, ha így jártok! Ha nincs horgászengedélyetek, turista jeggyel megpróbálhatjátok!

horgász.jpg

 

kétéltű4.jpg

A Tisza-tavi Ökocentrumnál kipróbáltunk egy kétéltű járgányt is. Biztos, hogy ez a legfurcsább gördülő, de úszó valami, amiben életemben ültem. Kicsit autó, kicsit csónak, gyorsan fordul és brutális emelkedőkkel is képes megbirkózni. Az a legjobb az egészben, hogy olyan kis zegzugos ösvényekre is el lehet vele jutni, ahova csónakkal nem. Mi konkrétan a mocsárban evickéltünk vele. A mocsárról tudni kell, hogy rém ijesztőnek tűnhet az úszóhártya nélküli lényeknek, jellegzetes metán szaga van és olyan ruhát illik felvenni, amit nem sajnálsz. :) Az utóbbit azért javaslom, mert bár szerintem lehetetlen elakadni ezzel a géppel, a nádkupacokon azért át kell, hogy tolja a popóját. Így van aki megússza szárazon és olyan is, aki nem.. Én a "Nemúsztameg" tábort erősítem. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr216591903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása