Közeleg a Turizmus Világnapja!

2013. szeptember 16. 17:22 - Tisza-tavi Móni

Közeleg szeptember 27-e, a Turizmus Világnapja, amikor az egész világon együtt ünneplik a turizmust és mindazt, amit az utazásnak köszönhetünk.

Turizmus Világnapja.jpgA Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére, a turizmusban dolgozók és a turisták 2011-ben ünnepelték meg hazánkban első alkalommal a Turizmus Világnapját. Az előző két év sikeres kampányának folytatásaként az MT Zrt. idén is nagyszabású vendégbarát akciót hirdetett a világnaphoz kapcsolódóan.

A széles körű szakmai összefogással megvalósuló akcióhoz a turisztikai szolgáltatók felajánlásokkal csatlakoznak országszerte, mely kapcsán szeptember 27-én megkülönböztetett figyelemmel, kedvezményekkel, kedves gesztusokkal, apró ajándékokkal és ajándék szolgáltatásokkal várják vendégeiket! A csatlakozó felajánlók közül sokan nemcsak szeptember 27-re, hanem szeptember 28-ára és 29-ére, tehát a kapcsolódó hétvégére is kiterjesztik akciójukat!

Érdemes hát körbenézni a felajánlások, a kedvezményes ajánlatok között, és aki teheti, utazzon el ezen a hétvégén; válasszon egy kedves magyarországi szállást, vagy vegyen igénybe egy olyan turisztikai szolgáltatást, mely az akció során különleges figyelmességgel vár és ahol garantált a kényeztetés!

Az idei kampányban a Víz és a Turizmus kapcsolata áll a középpontban, melynek megfelelően idén igen sok a Vízzel kapcsolatos felajánlás. És ha víz, akkor tavaink, melyek közül most elsődlegesen a Tisza-tavat szeretném ajánlani Neked!

A Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság a Turizmus Világnapja alkalmából szeptember 27-én a VÍZ tematika kapcsán a Tisza-tavi Ökocentrumba települ ki, ahol köszönti az érkező vendégeket és kedveskedik a látogatóknak. A csoki-, lufi- és ásványvíz ajándékozás mellett mobil információs pulton kiadványokat is osztogatunk majd, illetve a munkatársak informálják az érdeklődőket a régió teljes turisztikai kínálatáról, attrakcióiról.

A Víz kapcsán az Ökocentrum partnereként; a Tisza-tavi Hajózási Kft. egy 20 perces kishajós túrára látja ingyenesen vendégül az Ökocentrum  ún. „Vízi Sétány” és „Mindent bele” nevű csomagot vásárló egyéni vendégeit ezen a napon.
 
A Turizmus Világnapjához idén a Tisza-tavi régióból, mint EDEN nyertes desztinációból, 18 szolgáltató csatlakozik, melyek közülük 16-an  a Tisza-tavi Túraközpont Hálózat tagjai. A túraszolgáltatásokhoz kötődő akciók, mint grátisz egy óra túraszolgáltatás mellett más  - az adott szolgáltatóra jellemző – kedvességekkel, figyelmességekkel ajándékozzák meg vendégeiket. Mindezt nemcsak szeptember 27-én, hanem jelentős részük  az egész hétvégén (szeptember 27-29.) kapcsolódik az idei kampányhoz. A Tisza-tavi Túraközpont Hálózat tagjainak felajánlásaiból itt szemezgethetsz!

A Tisza-tavi Ökocentrum és a Tisza-tavi Túraközpont Hálózat tagjai mellett a tiszafüredi Hableány Hotel is kedvezményes csomagajánlattal várja vendégeit ezen a hétvégén!

Légy részese a Turizmus Világnapjának! 

Legyél Te az egyik figyelmességekkel, ajándékokkal elhalmozott vendég!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonatiszatonal.blog.hu/api/trackback/id/tr685517285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása