Télen sem lehet elmenni szó nélkül e csodás teremtmények mellett, most meg aztán pláne nem. Még februárban írtam a partoldalban látható lyukakról, melyekben a kérészek laknak, itt elolvasható.

A napokban szinte bizonyos, hogy a Tisza-tavon, pontosabban annak folyó szakaszán elkezdődik a repülés. A fő rajzás akár az előttünk álló hétvégén is lehetséges. Általában a kérészek nagy tömegű repülését szórványos megjelenésük megelőzi, az előhírnökökről már napok óta lehet hallani. Az időjárás és vízállás alakulása is fontos a kérészek számára ahhoz, hogy rövidke életük kezdetét vegye.

A tiszavirág évenként a hőmérséklettől, légnyomástól, vízállástól függően júniusban, az Alsó-Tiszán június első hetében, a Közép-Tiszán a második héten, a Felső-Tiszán pedig június utolsó dekádjában rajzik.

A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek és cserjékre, levelekre kapaszkodva, de akár az ember ruhájára is rátelepedve egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket.

A nőstények valamivel később jelennek meg mint a hímek, és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak, azaz azonnal párzóképesek. Ezután csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak.

Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, s a víz fölött, a levegőben párosodnak. Röviddel a párzás után a hím elpusztul, a nőstény a vízre ereszkedve a vízbe rakja a petéit, majd párja sorsára jut.

Tehát a figyelemre méltóan szinkronizált rajzás során a lárvák szárnyas alakká (a hímek szubimágóvá, majd imágóvá, a nőstények egyből imágóvá) alakulnak, majd a hímek és nőstények párosodása után. a nőivarú egyed a folyó felett repülve megkezdi a kompenzációs repülést. A Tisza felett 5-10 méteres magasságban halad a folyásiránnyal szemben, majd távolabb leereszkedik a vízre, ahol lerakja a petéit (egy nősténytől átlagban 7-8000 db). A peték lesüllyednek a mederfenékre, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a víz felé nyitott vájatban élnek a következő három évben, tíz-százezres egyedszámú telepeken. A nőstények a kompenzációs repülésükkel ellensúlyozzák a peték elsodródását, így a peték nagyjából azon a helyen érik el a vízfeneket, ahonnan a szülők is származnak.

Az utódokról való gondoskodás után a vízfelszínt elborítják a teljesen legyengült kérészek, amelyeket a halak és a madarak szedegetnek össze.